dunagaz@dunagaz.hu
+36 33 513 100 * 30 634 0062

Gázipari Konferencia

Előadóink – Dobi-Szakál Gyöngy: A hidrogén szerepe az elosztóhálózatokban

A DUNAGÁZ Gázipari Konferencia június 7-i nyitónapjának délutánján, a Rendszerüzemeltetés és hidrogénes földgázipari jövőkép szekcióban szerepel Dobi-Szakál Gyöngy, az MVM ÉGÁZ-DÉGÁZ Földgázhálózati Zrt., illetve MVM FŐGÁZ Földgázhálózati Kft. hálózatfejlesztési és innovációs szakterületvezetőjének előadása. A szakértőtől kért alábbi rövid előzetesből kiderül, a konferenciára már csak azért is érdemes eljönniük a gázipar szakembereinek, mert ott első kézből tájékozódhatnak a hidrogén bevezetésével kapcsolatos legégetőbb feladataikról épp úgy, mint a legfrissebb nyugat-európai tapasztalatokról.

Tovább

Előadóink – Chován Péter: A biztonsági övezet jelentősége az épített környezet változásának tükrében

Az Innovatív és Biztonságos Gázipar Szekció a DUNAGÁZ Gázipari Konferencia második napján számos előadás keretében dolgozza fel a szakma legégetőbb kérdéseit. Chován Péter, az FGSZ Földgázszállító Zrt. távvezeték diagnosztikai szakértője például a biztonsági övezet jelentőségére hívja majd fel figyelmünket előadásában. Hogy miért is olyan fontos ez a számunkra? Hamar kiderül az alábbi rövid invitálóból. Aki pedig a további részletekre is kíváncsi, a legjobb, ha jelentkezik a konferenciára, és személyesen hallgatja meg a szakértő véleményét.

Tovább

Előadóink – Mérő Tamás: Hidrogén tárolási kutatások és kihívások kezelése hazai porózus geológiai tárolókban

A DUNAGÁZ Gázipari Konferencia nyitónapján, a Rendszerüzemeltetés és hidrogénes földgázipari Jövőkép szekcióban Mérő Tamás, a Magyar Földgáztároló Zrt. művelési csoportvezetője számol be a hidrogén tárolási kutatások kapcsán felmerülő kihívásokról, és azok kezeléséről. Előzetesként az alábbiakat osztotta meg szerkesztőségünkkel.

Tovább

A Fiorentini Hungary a kezdek óta kiállító

A DUNAGÁZ Gázipari Szakmai Konferencia kísérőrendezvényeként egy nívós szakmai kiállítás is várja a termékeiket bemutatni szándékozó vállalatokat, és természetesen az újdonságok iránt érdeklődő szakembereket. A Fiorentini Hungary Kft. a kezdetektől fogva mindig élt a lehetőséggel, hogy standjukon bemutassák a technológiai trendeket, legújabb termékeiket, innovatív megoldásaikat. Czike Zsigmondot, a vállalat értékesítési és marketingvezetőjét kérdeztük, miért tartják fontosnak a konferencia mellett a kiállításon való jelenlétet is.

Tovább

A Varga és Sons Kft. már 20 éve jelen van a DUNAGÁZ Gázipari Konferencia és kiállításon

Varga Zsolt, a Varga és Sons Kft. ügyvezető igazgatója immáron két évtizede fontosnak tartja a jelenlétet a DUNAGÁZ Gázipari Konferencia és Kiállításon. Hogy miért, az az alábbiakból gyorsan kiderül.

Tovább

A főszervezőről: A DUNAGÁZ Gázipari Konferencia és kiállítás a gázipar egyedülálló szakmai találkozója

A DUNAGÁZ Gázipari Oktatási és Minősítő Zrt. a főszervezője a DUNAGÁZ Gázipari Konferencia és Kiállításnak. Nevük a szakmában nem csak ismert, de elismert is. A konferencia kapcsán 28. éve együttműködnek a gázipari szakma legjelesebb képviselőivel. Előadóként, szakértőként az ország legnevesebb szakembereit kérik fel. Nem véletlen, hogy országos szinten a maga nemében egyedülálló eseményről beszélhetünk, ahol a gázipari szakemberek – tevékenykedjenek az ágazat bármely területén – megbeszélhetik, egyeztethetik problémáikat, megismerhetik az újdonságokat, a legfontosabb szakmai tudnivalókat.

Tovább

A DUNAGÁZ Gázipari Konferencia a gázipari szakma múltjába is bepillantást enged

Minden évben kiemelt téma a DUNAGÁZ Gázipari Konferencián a szakmai történelmi visszatekintés, így lesz ez az idei 28. alkalommal is. Bár 2022-et írunk mégis fontos feleleveníteni a technikatörténet, a gázipar történelmét, ápolni a szakma hagyományait, vagy épp nyomon követni annak fejlődését.

Tovább

Előadóink – Dr. Szilágyi Zsombor: A koronavírus járvány és az energiák piaca

A DUNAGÁZ Gázipari Konferencia június 7-i nyitónapján, a Gázipari Aktualitások szekcióban tart előadást Dr. Szilágyi Zsombor a Miskolci Egyetem címzetes egyetemi docense. Arra kértük, kedvcsinálóként néhány mondatban foglalja össze, miről is hallhatunk majd a gázipar legfontosabb hazai találkozóján.

Tovább

Előadóink - Csallóközi Zoltán: Jelentős változások Magyarország gázellátásában

A DUNAGÁZ Gázipari Konferencia első, Gázipari Aktualitások szekciójának levezető elnöke Csallóközi Zoltán, a FŐGÁZ Zrt. ny. igazgatója, az MMK Gáz- és Olajipari Tagozatának elnöke lesz, aki egyúttal a találkozó első eladójaként beszél majd a hazai gázellátásban történt jelentős változásokról. Előzetesként az alábbi gondolatait osztotta meg velünk.

Tovább

A legaktuálisabb gázipari témák kerülnek terítékre a DUNAGÁZ Gázipari Konferencián

Talán soha sem volt még ennyire aktuális a hazai gázipari szakemberek találkozója, mint az idei esztendőben, hiszen Európa energiaválsággal küzd, a járvány megtépázta a világgazdaságot, és a szomszédunkban háború dúl, mely óriási hatással bír nem csak hazánk, de a kontinens egészének energiaellátásában. A 28. DUNAGÁZ Gázipari Konferencia és Kiállítás rendkívül gazdag programmal várja a szakma képviselőit.

Tovább

« 1/3. oldal »